Győzelem a diákolimpián

Így lettem diákolimpián bajnok

Kicsi vagyok még, novemberben leszek tíz, mégis olyan eredményt értem el, ami apukámnak soha nem sikerült. Szerettem birkózni, vetélkedni, a fájdalom sem rettentett vissza soha. Megtanítottak arra, hogyan használjam a kitartást, az erőt, a ritmust és a cselt. A sportágam neve ugyanis cselgáncs. Lassan két éve, hogy megpillantottam a hirdetést: judo szakosztály hirdetett felvételt. Szüleimnek muszáj volt elvinni az első edzésekre ahol… hát  kizárólag fiúk voltak, az edző, Csényi Gábor bácsi sem lelkesedett nagyon láttamra. Kemény edzések jöttek, sokszor vágtak földhöz, sírtam is néha, hogy nem csinálom tovább. Nem is erőltette senki, valahogy mégis vonzott a küzdelem, lassanként kezdtek a fiúk is tartani tőlem. Tavaly novemberben elérkezett az első verseny, amit soha nem felejtek el. Négy mérkőzést vívtam, és négyszer úgy megvertek, hogy még ma is érzem a csontjaimban.  Bizony elsírtam magam akkor.

Januárban új sporttárs érkezett, Szofi, végre egy lány. Hát… a maradék önbizalmam is elillant, erősebb és ügyesebb volt nálam, de az egymás ellen vívott küzdelmek megkeményítettek, és szoros barátság is szövődött köztünk. Kemény munkával teltek a hetek, amit csak a tollaslabda diákolimpia versenyei enyhítettek. Tollasozom is Tombor Attila bácsinál, megyei bajnokságot nyertem korcsoportomban, és a területi döntőből bekerültem az országosra. Sajnos Salgótarjánban nem sikerült egyetlen mérkőzést sem nyernem. Kudarc után kudarc, Solton is kikaptam, de végre nyertem egy mérkőzést, ami megnövelte az önbizalmamat és harmadik helyen végeztem. Domaszék következett, ahol fiúk és lányok együtt indultak, 35 résztvevő közül hetedik lettem, no, ez már valami, majd újra Kecskemét, ahol csak egy győzelmet értem el, de ez diákolimpiai döntőt jelentett számomra.

A diákolimpiai döntő nagy eredmény, a részvételi lehetőség maga volt a siker, nem vártak tőlem semmi mást, mint a tisztes helytállást.  A nyolc résztvevő egyenes kieséses rendszerben küzdött a bajnoki címért. Barátnőm és sporttársam, Szofi, aki nagy esélyese volt a versenynek, rossz napot fogott ki, nyert helyzetből sajnos rálépett egy ipponra.

A következő párban én következtem, hatalmas adok- kapok után kihasználtam ellenfelem hibáját és leszorítással győztem. Óriási biztatást kaptam a következő meccsem előtt, hiszen ha győzök, döntős vagyok! Az önbizalom és az erő velem volt, egy perc sem telt, ellenfelem repült és a hátán landolt.

A döntőben azzal a lánnyal kerültem össze, aki Kecskeméten 10 másodperc alatt földhöz vágott, és Szofi barátnőmet is  ipponnal elhajította. Edzőm nyugalomra és megfontoltságra intett, apukám biztatott, mindenki ordított, így kezdődött a mérkőzés. Egy közelharc után leszorítás közeli helyzetbe kerültem, máig sem tudom, hogyan menekültem meg, de kibújtam. Megláttam ellenfelem szemében a félelmet, a bizonytalanságot. Ekkor lejárt az idő, Golden Score, aki az első akciót megcsinálja, nyer.

Nem gondoltam senkire és semmire, a hangzavar fokozódott, frissnek és erősnek éreztem magam… és hát repült a kislány, hátára esett, wazari, nyertem. Mindenki szaladt, ölelgettek, csókolgattak, szerettek.

Diákolimpiát nyertem.

Talán a csillagok állása volt kedvező. Talán a sok munka most hozta meg az eredményt. Tudom, nem én vagyok a legjobb, most csak szerencsém volt.

De a legjobb leszek.

Simon Zoé